Novinky

          • Sportnap 2026

          • A Diákparlament elnöke, Šárközi Elias sportnapot szervezett tanulóink számára. Bár az időjárás nem volt kegyes hozzánk, az eső sem szegte senki kedvét. A résztvevőket változatos kinti és benti akadálypályák várták, amelyeken kicsik és nagyok egyaránt lelkesen és aktívan vettek részt. A nap egyik legkellemesebb meglepetését az alsó tagozatos diákok szereplése jelentette. Bár külön kategóriában versenyeztek, több csapatuk is jobb időeredményt ért el, mint számos felső tagozatos csapat, ami a szervezőket is meglepte, és ismét bebizonyította, hogy a lelkesedés és a kitartás sokszor felülírja a korkülönbségeket. Véleményünk szerint ebben jelentős szerepet játszottak a délutáni napközis sportfoglalkozások is, amelyek rendszeres mozgáslehetőséget és kiváló felkészülést biztosítanak a gyerekek számára. Köszönjük a szervezők munkáját és a remek hangulatú sportnapot! A helyezetteknek szívből gratulálunk, a résztvevőknek pedig köszönjük a lelkes részvételt!

          • KIRÁNDULÁS/ VÝLET

          •  

            A tanult ismeretek könnyebben rögzülnek, ha az elméletet gyakorlati tapasztalatokkal egészítjük ki. Kirándulásunk során az Alacsony-Tátra lábához, Breznóra látogattunk, ahol diákjaink a geográfián tanultakat a valóságban is megfigyelhették.

            Élményprogramként autómúzeumba látogattunk, felfedeztük Brezno főterét, a napot pedig közös fagyizással zártuk.

            Köszönjük a lehetőséget és a sok szép élményt!

          • OŽaZ – Ochrana života a zdravia / Élet- és egészségvédelem

          •  

            Az OŽaZ nem csupán elméleti kérdés, hanem a mindennapi élet fontos része. Célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmódra, a mozgás örömére, a testi-lelki egészség megőrzésének fontosságára. Emellett a természetben való biztonságos mozgásra és környezetünk védelmére is nevel.

            Iskolánkban ma letettük a tollat, és gyermeknappal egybekötött egészségnapot tartottunk. A tanulók különböző programokon vehettek részt: túráztak, jógáztak, fociztak, táncoltak, valamint egy közös mozizás során popcorn mellett kapcsolódhattak ki.

            Köszönjük minden pedagógusnak és diáknak az aktív részvételt, a lelkes hozzáállást és a jó hangulatot!

          • Voľné pracovné miesta na našej škole

            • Naša škola ponúka pracovné miesto pre učiteľa/učiteľku ZŠ (2. stupeň) s aprobáciou: fyzika, chémia, matematika, technika, geografia.
              Možná je aj iná aprobácia. Pracovný pomer je možný na skrátený aj plný úväzok.

              Pracovná pozícia je otvorená aj pre špeciálneho pedagóga / špeciálnu pedagogičku; vyžaduje sa však minimálne porozumenie maďarskému jazyku národnostnej menšiny, pričom aktívna znalosť jazyka je vítaná.

              Termín nástupu:
              01.09.2026

              Ponuka platí do stiahnutia.

          • Amikor a tanulàs èlmènnyè vàlik

          • Rendhagyó irodalomóránkon elolvastuk és megnèztük „Óz, a csodák csodája” című művet, miközben igazi mozi hangulatot idéztünk meg. A képzőművészeti nevelés során pedig kihasználtuk a szép idő nyújtotta lehetőségeket, és a természet közelségét.

            Az élményalapú tanulás segít abban, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek az irodalom és a művészet világához, fejlesszék képzelőerejüket és kreativitásukat, miközben együtt élvezik a közös pillanatokat.

            Keď sa učenie mení na zážitok

            Na našej netradičnej hodine literatúry sme si prečítali a pozreli dielo „Čarodejník z krajiny Oz“, pričom sme vytvorili pravú atmosféru kina. Počas výtvarnej výchovy sme využili možnosti pekného počasia a naši žiaci mohli tvoriť v blízkosti prírody.

            Zážitkové učenie pomáha deťom priblížiť sa svetu literatúry a umenia, rozvíja ich predstavivosť a kreativitu, pričom si spoločne užívajú krásne chvíle.

             

          • Kémia a gyakorlatban - Chémia v praxi

          • A napokban tanulóink az égés és a tűzveszély témájával foglalkoztak. Mivel minden korosztály számára fontos téma, a gyerekek testközelből is megtekinthették a tűzoltóautót, valamint a különböző poroltó készülékeket.

            Ezúton is hálásan köszönjük a Nagydaróci Önkéntes Tűzoltóság tagjainak az érdekes és szemléletes bemutatót, valamint Laci tanító bácsinak a hasznos tanácsokat. A délelőtt nemcsak tanulságos, hanem élményekben gazdag is volt diákjaink számára.

          • ANYÁK NAPJA

          • Az anyák napi ünnepség meghitt pillanatokkal töltötte meg iskolánkat.Tanulóink versekkel, énekekkel, saját készítésű ajándékokkal és közös gyermek–szülő tánccal köszöntötték az édesanyákat és nagymamákat. Az alsó és felső tagozatos diákok műsora sok mosolyt, örömkönnyet és meghatódott pillanatot szerzett mindenkinek.Köszönjük minden pedagógusnak és diáknak a felkészülést, valamint a szülőknek, hogy együtt ünnepelhettünk ezen a szép délutánon

          • Majális és májusfaállítás 🌿🎉

          • Vidám, tartalmas napot töltöttünk együtt: kézműves foglalkozások, finom szalonna- és kolbászsütés, izgalmas sportjátékok és sok-sok tánc tette emlékezetessé a programot. A májusfaállítás pedig igazán különleges hangulatot adott az ünnepnek.

          • Előadás - A továbbtanulás előnyei

          • Fülekről és Losoncról a munkaügyi hivatal kirendelt személyei látogattak el hozzánk. A hetedik évfolyam diákjait próbálták rávezetni a továbbtanulás fontosságára. A gyerekek jobban megismerték a kérdések által önmagukat, érdeklődési köreiket. Nagyon gyakorlatias előadás volt, köszönjük szépen!

          • Föld napja és Egészség világnapja iskolánkban

          • A napokban iskolánkban a Föld napját az Egészség világnapjával összekapcsolva ünnepeltük. Diákjaink számos tartalmas programban vehettek részt a Nagydaróci közösségi központ társszervezésében: előadást hallgattak a tisztaság fontosságáról, osztályonként saját projekteket készítettek, valamint Laci tanító bácsi segítségével megismerkedtek a fák metszésének és ápolásának alapjaival. A közös munka részeként környezetünket is szebbé tettük szemétszedéssel, majd kihirdettük az Öko- verseny eredményeit, ahol a résztvevők jutalomban részesültek. Köszönjük minden aktív résztvevőnek ezt a tartalmas, élményekben gazdag napot! Zárógondolat: Ha vigyázunk környezetünkre, valójában a saját jövőnket óvjuk – ezért a legkisebb cselekedet is számít.

          • Diákjaink is részt vesznek a 🩵 1️⃣ Messzelátó 2026-on✨

          • 🩵 1️⃣ Messzelátó 2026 ✨

            📣 Megvalósult az idei első Messzelátó hétvége a ReConnection projekt keretein belül – nézzetek bele a pillanataiba! 🎥

            🙏 A Tandem. n.o. hálás a trénereinek, önkénteseinek és kollégáinak, hogy együtt sikeresen megvalósították ezt a hétvégét. Köszönjük a résztvevő fiatalok nyitottságát, valamint az őket küldő intézmények igazgatóinak és tanárainak a bizalmat és támogatást.

            🎬 A videót készítette: Zsoldos Viktória – köszönjük neki! Hamarosan érkezik a részletes beszámoló és a fotóalbum is! 📸

            🇪🇺 A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg. 🔹 Projekt je spolufinancovaný Európskou úniou. 🔹 This project is supported by the European Union.

          • Szülőföldön Magyarul

          • Figyelem! Iskolánk legkésőbb 13-án, 12:15-kor postázza a már az aláírt, www.mipont.hu webes felületről generált adatlapot kinyomtatva. Aki ezután nyújtja be, annak természetesen igazoljuk az iskolalátogatást, de postáznia már önerőből kell, eljutattva az eredeti hallgatói jogviszony igazolással együtt az SZMPSZ irodáiba:

            Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége – Zväz maďarských pedagógov na Slovensku
            Elektrárenská 2. P.O. BOX 49.
            945 01 Komárno

          • Március 15., megemlékezés nemzeti ünnepünkről

          • Március idusán évről évre ünnepi műsorral és koszorúzással hajtunk fejet a márciusi ifjak emléke előtt. Március 13-án iskolánk pedagógusai a diákokkal együtt megemlékeztek erről a nemzeti ünnepről, és felidézték az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc eszméit. Az ünnepi műsorra és megemlékezésre a nagydaróci kopjafa tövében került sor, ahol helyet kapott a szavalás, éneklés, szereplés. Jelenlétükkel megtiszteltek minket a község lakosai is, akik iskolánkkal együtt hajtottak fejet a kopjafa előtt, és együtt énekeltük el nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. Bízunk benne, hogy a hazaszeretet jegyében összetartó és értéket őrző magyar közösséget nevelünk intézményünkben.

          • Tesztelés 9 - Igazgatói szünet

          • Tisztelt Szülők!

            Az országos T9 monitor tesztelése miatt iskolánkban március 18-án és 19-én (szerdán és csütörtökön) igazgatói szünetet rendelünk el.

    • Kontakty

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským Veľké Dravce 220 - Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Nagydaróc 220
      • RNDr. Széplaki Dénes
      • 0903799076
      • +421 0474373115
      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským Veľké Dravce 220 - Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Nagydaróc 220
        985 42 Veľké Dravce
        Slovakia
      • 00316212
      • 2021115195
      • Nagydaróci Alapiskola- ZŠ Veľké Dravce
        https://www.facebook.com/groups/alapiskolanagydaroc
    • Prihlásenie